Cristian: „Diego… egy olyan fiú, aki egy indián asszony és egy spanyol férfi gyermeke. Amerikában születik, de Spanyolországban tanul, majd pedig visszatér, azokkal az ideákkal a lelkében, amelyeket a francia forradalomról és a liberalizmusról tanult, egy olyan fiú, aki otthonosan mozog a világ minden táján. Mély fájdalmat érez a népe miatt, akik el vannak nyomva, és erősen él benne az a lelkület és az a szomorú eltökéltség, hogy tegyen valamit értük. Ám ezt az érzést mindig elfojtja, csak akkor veszi elő, amikor egyedül van, vagy az atyával vagy Bernardóval, akik az egyedüliek, akik ismerik Diego mindkét arcát. Mindenki más előtt ennek ellenkezőjeként jelenik meg: jó sora van, a nők bolondulnak érte, boldog, teljes életet él, mindent elért, amit csak lehetett, és keményen megdolgozott érte. És itt ér el egy olyan konfliktushoz a történetben, ahol már nem tud tovább színlelni. Zavarja, hogy meg kell játszania magát, holott valójában mély dühöt érez a spanyolok iránt, akik ártanak az indiánoknak. Ezért pedig rendkívül ellentmondásos személyiség. Zorro az egyetlen fegyvere, amivel gyakorlatba tudja fordítani azokat az ideákat, amiket birtokol, hogy egyenlőséget teremtsen az emberek között és harcoljon a zsarnokok ellen, alapjában véve azok ellen, akik a hatalmat kézben tartják. Zorro egy rendkívül szótlan alak. Diego tudja, hogy nem beszélhet Zorróként sokat, nehogy lelepleződjön, nem mutathatja meg az igazi arcát, ezért Zorro megjelenései mindig nagyon gyorsak, és ha beszél, mindig egyenesen az illető arcába néz és mindig csak két-három szót szól, és ezzel tökéletesen teljesíti, amit szeretne. Nagyon nagy félelmet kelt a megjelenése.”

„Azt hiszem, hogy az az életerő, ami Diegót jellemzi, bennem is megvan. Az az életerő, amit Diego csak színlel, ugyanis ő valójában sokkal visszahúzódóbb, nyugodtabb figura, mint amit elénk tár. Amikor ezt az életerőt megjátssza, akkor abba egy kicsit beleadom a sajátomat is. Diego nagyon sokat használja a humort, ami számomra is kedves dolog. Elsősorban fekete humorról van szó, és ha lehet, Zorro humora még „feketébb”, de sokkal kevésbé egyértelmű. Ez szintén olyasmi, amit saját magamból kölcsönzök mindkettejüknek, a humor az én életemnek is része, nagyon fontos nekem. Nagyon élvezem, amikor akár Diego vagy akár Zorro átvitt értelemben beszélnek, vagy saját magukon viccelődnek. Ez nagyon megfogja a nézőket is, akárcsak a többi szereplőt. Ezt sokszor kihasználom.”

„Kisfiúként én is beöltöztem Zorrónak. Azt hiszem, a Szent Lajos napi bálon is Zorro voltam. Ezt a jelmezt a legkönnyebb elkészíteni, minden boltban lehet kapni, de ha mégsem jutunk hozzá, az ember fog egy fekete kendőt, vág két lyukat rajta a szemednek, fest magának egy kis bajuszt anya szemceruzájával és máris te vagy Zorro. A többi már nem érdekes, hogy piros köpenyt húzol-e hozzá, vagy nem, a lényeg az álarc. Gyerekkoromban sokszor játszottam, hogy én vagyok Zorro, de sosem gondoltam, sosem álmodoztam arról, hogy egyszer majd valóban eljátszhatom. Elég hirtelen ért a felkérés. Ritkán van ilyen lehetőség, hogy mikor megkapja az ember a lehetőséget, már ismeri a szerepet, ez történt velem is, lévén nagy fanatikusa a Zorro-történetnek. Természetesen nagyon boldog voltam.”

„Amikor felkértek a Zorro főszerepére, egyből megmondták, hogy tökéletesítenem kell a lovaglásomat. Korábban már lovagoltam, de igazán csak a La Tormenta [Cristian előző sorozata, 2005-ben forgatta Natalia Streignarddal szintén a Telemundónak], forgatásán tanultam meg. Ott azonban nem volt szükség semmilyen különleges stílusra, úgy lovagolhattunk, ahogy kedvünk tartotta. Zorro sokkal nemesebb, nemesibb figura, ezért más a lovaglási modora, egyenesen ül, a végtagjait szorosan a teste mellett tartja, egyenesebben lovagol. Ezt nekem hónapokig kellett tökéletesítgetnem Frances-szel. Frances a ló, akit a történetben Tornádónak hívnak. Hónapokig gyakoroltuk, hogy hozzámszokjon, felismerjen, hogy én hozzászokjam, hogy megtanuljak olyan dolgokat, amiket korábban nem tudtam, hogyan üljek fel a lóra elegánsan, elérni, hogy a ló felágaskodjon, hogy amikor elindulok, ő kövessen, amikor én megállok, ő is megálljon, és hogy megszokjuk, felismerjük egymást. Szinte barátok lettünk. A vívással hónapokig dolgozam, először az olimpiai bajnok vívókkal edzettem, akik az alapvető megállásokat, mozdulatokat tanították meg, majd Leóval, a tanárnőmmel gyakoroltunk, aki a moziban és tévében alkalmazott vívás szakértője. Megtanultam a lépéseket, sokkal leegyszerűsítettebben, mint ahogyan az a képernyőről lerí. Kemény volt és fáradságos, de nagyon élveztem, hogy új dolgokat tanulhatok meg. Ez a szép ebben a szerepben, hogy olyan dolgokat tanulhatok meg, amikben sosem gondoltam, hogy valaha is részem lesz mint civil.”

„Otthon is szoktam gyakorolni, de igyekszem, hogy a kamerák előtt már minden tökéletes legyen. Könnyű dolgom van a nehezebb fizikai feladatokkal, bár a producerek mindig félnek a rizikótól, hogy valami bajunk esik, de mindig megpróbálom én előbb megcsinálni a jelenetet, mint a dublőr, és nagyon szeretem azt az érzést, amikor tudom, hogy valami nekem is sikerült, amit egyébként a való életben nem csinálnék. Nagyon élvezem. Azt hiszem, ha nem lettem volna színész, dublőrnek mentem volna.”

„Amit a La Tormentában csináltunk, nagyon sokat segített abban, hogy a lovakkal együtt tudjak dolgozni, megtanultunk vágtázni, elengedett gyeplővel, kéz nélkül lovagolni, lőni a ló hátáról, satöbbi. A Zorróval úgymond egy második lépcsőfokra léptem, vagy inkább mintha két lépcsőfokot feljebb ugrottam volna, megtanultam falakon átugrani, amit a La Tormentában nem csináltunk, Santos [Cristian karaktere a sorozatban] csak a bozótvágó kést használta, most megtanultam kardozni, mikor megtanultam a jobbal, jöhetett a bal, így már mindkettővel tudok vívni, akár egyszerre is. Szóval sokat tanultam.”

„Zorro volt a történelem első latin-amerikai hőse. Kicsivel több, mint nyolcvan éve létezik csak. És ez az első alkalom, hogy spanyol nyelven is filmre viszik a történetét, tehát megéri vetni rá egy pillantást. Nagy büszkeség, hogy végre van egy spanyol Zorrónk is. Másodsorban, még sosem készült egy olyan tévéműsor, kifejezetten tévénézőknek, mint ez. HD-képminőségben dolgozunk, egy olyan produkcióban, ahol nem sajnálták a pénzt egyetlen jelenetre sem. A történet rendkívüli, a látványvilág – úgy a helyszínek, mint a jelmezek – megtervezése, a színészek mind elsőrangúak. Nincs ok, amiért azt mondanám, hogy ne nézzék. Minden arra mutat, hogy sikeres lesz és az embereket magához láncolja majd.”

„Barátaim! Ne mulasszák el a Zorrót hétfőtől péntekig itt, a Telemundón!”

Forrás&fordította: Televisa Hírblog